A Tiszán át egy új élet felé – így menekülnek Kárpátaljáról a férfiak

Mint mondja, a szökés nem egyszeri elhatározás kérdése, hanem hosszú szervezés eredménye: figyelni kell a határőrség mozgását, a drónok jelenlétét, és azt is, hogy mikor, hol és kivel lehet egyáltalán elindulni. Úgy fogalmazott, hogy ez egy olyan folyamat, amelyben az embernek teljesen láthatatlanná kell válnia, nem beszélhet róla senkinek, és minden lépést előre kell egyeztetnie, mert

„itt nem arról van szó, hogy valaki csak úgy nekiindul, hanem minden meg van szervezve, egészen addig, hogy mikor nem repülnek a drónok, és mikor nem jelennek meg a határőrök”.

Hozzátette azt is, hogy az ilyen átkelések természetesen külső segítséggel zajlanak, úgy szervezve, hogy a lehető legnagyobb eséllyel sikerrel járjanak, ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ezért fizetett-e bárkinek – akár rendőröknek vagy határőröknek – kenőpénzt, már nem volt hajlandó válaszolni. Mint mondta, ezek még név nélkül is olyan részletek, amelyekről nem szeretne beszélni, és azt sem árulta el, pontosan mennyibe került az útja. Az elérhető információk szerint ugyanakkor nem ritka, hogy egy-egy ilyen szökés megszervezéséért sok ezer eurót kérnek el a menekülőktől.

Otthonában bújkált

A férfi éveken át gyakorlatilag saját otthonában bújkált Ungvár közelében. Elmondása szerint a mindennapjai arról szóltak, hogy nem hagyhatta el a házat, mert bármikor igazoltathatták volna, és attól tartott, hogy azonnal besorozzák.

„Négy évig szinte ki sem mozdultam, a párom hordta az ételt és az italt, mert ha az utcán megláttak volna, könnyen elvihettek volna. Nekünk szerencsére jó szomszédaink voltak, de hallottam több olyan esetet is, főleg a nagyvárosokban élőktől, hogy a szomszédok egymást jelentették be a katonaságnak, ha észrevették, hogy valaki bújkált előlük. Nálunk szerencsére ilyenre nem került sor”

– idézte fel, hozzátéve, hogy több alkalommal is keresték, sőt olyan esetekről is tud, amikor egyenruhások engedély nélkül mentek be a környékbeli házakba. Egy alkalommal ő maga is csak azért kerülte el a bajt, mert időben elhagyta az otthonát, mielőtt odaértek volna. A döntő lépést végül idén februárban tette meg. Az indulás napján taxival vitték egy előre megbeszélt pontra, ahonnan gyalog folytatta útját a határ felé. Mint mondja, ezen a ponton már nincs visszaút: a szögesdróton át kell jutni, a gumicsónakot úgy kell átemelni, hogy ki ne szakadjon, majd a folyóhoz érve már csak a túloldal lebeg az ember szeme előtt.

„Ott már nem lehet megállni, nem lehet visszafordulni, mert amikor átkúszol a drót alatt, és ott van előtted a Tisza, akkor már csak az van, hogy beülsz és átevezel, még akkor is, ha a víz februárban olyan hideg, hogy az ember szinte beledermed. És ezt természetesen éjszaka éltük át, totális sötétségben. Bár a Tisza ezen szakasza keskenyebb, mint például Záhonynál, sokkal mélyebb és a sodrás is jóval erősebb. Nagyon nehéz volt átjutni a túloldalra, de amikor a csónak elérte a partot, úgy kapaszkodtunk az iszapos földbe, mint valami megvadult tigris”

– mesélte. Az átkelés azonban nem mindenkinek végződött szerencsésen: beszámolója szerint másnap arról értesültek, hogy akik valamivel később érkeztek utánuk, kevésbé jártak sikerrel. Kilyukadt a csónakjuk, és egy férfit a sodrás magával ragadott.

A menekültek legtöbbször gumicsónakban kelnek át a folyó vizén, de van, aki más megoldásokkal próbálkozik

Megérkezni az ismeretlenbe

A túlparton azonban nem várta senki. Társával – egy nála fiatalabb férfival – gyalog indultak el az ismeretlenbe, míg végül biztonságba nem kerültek. Hajnalra már Magyarországon voltak, de hangsúlyozza: az egész folyamat annyira megterhelő, hogy senkinek sem ajánlaná. Elmondása szerint nap mint nap érkeznek hozzájuk hasonló férfiak, nemcsak Kárpátaljáról, hanem Ukrajna más részeiből is, köztük fiatalok és idősebbek egyaránt, akik mind ugyanazt keresik: lehetőséget a munkára és egy nyugodtabb életre.

Az első napokat Záhonyban töltötte, majd egy ideig egy kelet-szlovákiai faluban húzta meg magát a még ott élő rokonainál. Bár magyar állampolgársággal is rendelkezik, okmányait rendeznie kellett, így Budapestre utazott, ahol új személyi igazolványt és jogosítványt intézett. Csak ezután kezdhetett el azon gondolkodni, hol és hogyan folytassa az életét. Végül Magyarországon, Békéscsaba közelében vásárolt egy kisebb ingatlant, ahol most újrakezdte mindennapjait.

Azt mondja, a döntésében nemcsak a besorozás elkerülése játszott szerepet, hanem az is, hogy nem érezte magáénak a háborút. Felidézte, hogy fiatalon már szolgált katonaként, és nem akart újra fegyvert fogni, inkább vállalta a szökés minden kockázatát. Arról is beszélt, hogy amikor még otthon, Kárpátalján újévkor felcsendült a magyar himnusz, nem tudta visszatartani a könnyeit, ami számára egyértelművé tette, hová tartozik.

Kapcsolódó cikkünk

Az előző hónaphoz képest novemberben emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeznek az Európai Unió valamely tagországában, az illetékes hatóságok a vizsgált hónapban az októberinél több, mintegy 54 ezer ilyen jogállást biztosítottak ukrajnai menekültek számára – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közreadott jelentéséből.

A 2022. február 24-én kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyermekeik pedig állami iskolába járhatnak - közölte a hivatal.

Az Eurostat jelentése szerint november végén 4 327 745 menedékes státusszal rendelkező ukrán állampolgár élt az Európai Unió valamely tagországában. Október végéhez képest az átmeneti védelemben részesült ukrajnaiak száma 30 615-tel, azaz 0,7 százalékkal emelkedett november folyamán.

A vizsgált hónapban a tagországok összesen 53 735 ilyen jogállást biztosítottak ukrajnai menekültek számára, míg ez a szám 74 175 volt októberben. Az uniós statisztikai hivatal szerint a vonatkozó adatok az augusztusi szintre este vissza. Az adatok szeptemberi és az októberi emelkedését azon intézkedés okozta, hogy az ukrán kormány 2025. augusztus végén rendeletet fogadott el, amely a 18 és 22 év közötti férfiaknak jogot biztosít arra, hogy akadálytalanul elhagyják Ukrajnát - emlékeztettek.

Az átmeneti védelmet biztosító legtöbb jogállást ukrajnai menekültek számára ez idáig - a tagállamoktól beérkezett adatok szerint - Németország (1 241 000) biztosította, ami a vonatkozó határozatok 28,7 százalékát teszik ki. Németországot Lengyelország (968 750; 22,4 százalék) és Csehország (392 670; 9,1 százalék) követi.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 26 uniós tagállam közül az ideiglenes védelemben részesülők száma 21 országban nőtt novemberben. A legnagyobb növekedést Németországban (+11 040; +0,9 százalék), Lengyelországban (+3745; +0,4 százalék) és Spanyolországban (+2810; +1,1 százalék) jegyezték fel. A maradék öt tagállam közül a legjelentősebb csökkenést Franciaországban (-870; -1,6 százalék) és Litvániában (-575; -1,1 százalék) mérték.

Az egyes uniós országok lakosságával összehasonlítva november végén Csehországban (36), Lengyelországban (26,6) és Szlovákiában (25,7) volt a legmagasabb az átmeneti védelemben részesültek ezer főre jutó száma, míg uniós szinten az átlag ezer főre vetítve 9,6 volt.

A jelentés szerint Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 42 855 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára. A vizsgált hónap, november folyamán pedig 425-öt.

Szülőföld, nem haza

„A szülőföldem Kárpátalja, de a hazám Magyarország, és én nem tervezek visszatérni, mert ott egyszerűen nincs jövő”

– fogalmazott. Családja már részben Magyarországon él: lánya Budapesten, unokatestvére pedig Pécsett talált új otthonra, miközben felesége egyelőre még Ukrajnában maradt. Bízik benne, hogy hamarosan újra együtt lehetnek, és közösen kezdhetnek új fejezetet egy biztonságosabb környezetben. A történtek azonban mély nyomot hagytak benne. Elmondása szerint az átkelés után napokkal is erős fizikai tünetei voltak, remegés, szorongás gyötörte, és még ma is nehezen dolgozza fel az élményt. Különösen megrázta, amikor megtudta, hogy az egyik legjobb barátja, aki nem tudta elhagyni az országot, végül belebetegedett a helyzetbe és meghalt.

Ma már dolgozik, próbál beilleszkedni, és bár azt mondja, most még minden az elején van, azt már érzi és tudja, hogy egy teljesen új életet kezdett. Története igazából csak egy a sok közül, amelyek csendben zajlanak a határ mentén. Ez is azt mutatja, hogy az ukrán-orosz háború nyomai nemcsak a frontvonalakon, hanem attól távol, a hétköznapi döntésekben, a félelemben és a jeges folyók sodrásában is jelen van.