Mit adtak a világnak a nemzetközi segélyek?

Mennyi az annyi?
Az Egyesült Államok mintegy 80 éven át többet költött humanitárius segítségnyújtásra, gazdaságfejlesztési programokra és más típusú külföldi segélyekre, mint bármely más kormány. A 2023-as pénzügyi évben az USA kormánya 72 milliárd dollárt fizetett ki, ehhez jöttek még a kormányzaton kívüli szereplők (civil szervezetek, magánszemélyek) adományai.
Ám fontos tudni, hogy jövedelemarányosan messze nem az Egyesült Államok költi a legtöbbet a határain kívüli segélyezésre: bruttó nemzeti jövedelmének mindössze 0,24%-ával járult hozzá az ODA keretéhez – ez a negyede annak, amit az észak-európai országok adnak –, amivel globálisan a 24. helyen áll a befizetők sorában. Ráadásul a külföldi segélyek az Egyesült Államok teljes szövetségi kormányzati kiadásainak mindössze 1%-át teszik ki – ami nagyon messze van attól a 25%-tól, amit sok amerikai szerint az országuk szétszór a nagyvilágban.

Hasznos vagy minimum gyanús?
Sok amerikai, köztük több neves kutató is úgy véli, hogy a külföldi segélyeknek elhanyagolható a hatásuk, némelyek egyenesen azzal érvelnek, hogy több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak. A kritikusok rendre olyan félresiklott segélyprogramokat emelnek ki, amelyek a rossz gazdálkodás, a kormányzati túlkapások vagy a korrupció áldozatává váltak, beleértve a háborús Vietnámot az 1960-as években, Zairét az 1980-as években, Afganisztánt a 2000-es években. Egyes közgazdászok ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy a külföldi segélyek hasznosak – különösen bizonyos feltételek teljesülése mellett –, a domináns vélekedés mégis az, hogy a külföldi segélyek gyanúra adnak okot.
Mára a külföldi segélyek eltűntek, vagy legalábbis gyorsan fogynak. Röviddel azután, hogy Donald Trump visszatért a Fehér Házba, adminisztrációja – és különösen a senki által semmilyen pozícióba meg nem választott milliárdos cimborája, Elon Musk – fékevesztett tempóban elkezdte lebontani az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét (USAID). Szinte azonnal elkezdtek özönleni a jelentések: a megvont finanszírozás gyakran életmentő, magas megtérülésű projekteket lehetetlenített el.

Gyermekhalandóság: 40 helyett 4%
Amióta George W. Bush 2003-ban elindította az AIDS-megelőzés vészhelyzeti elnöki tervét, a program a HIV és az AIDS elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközévé vált, és több millió életet mentett meg, különösen Afrikában. Az elnök maláriaellenes kezdeményezése az elmúlt 20 évben kétmilliárd maláriás esetet előzött meg, a halálozási arányt pedig a felére csökkentette. A Gavi, vagyis az Oltási Szövetség, amely az amerikai kormány támogatását élvezi, több mint egymilliárd gyereket oltott be kanyaró, diftéria, tetanusz, szamárköhögés és más potenciálisan halálos betegségek ellen, becslések szerint 19 millió halálesetet megelőzve. A gyermekbénulást két ország kivételével mindenhol felszámolták, a fekete himlő gyakorlatilag eltűnt. Ezek az erőfeszítések világszerte hozzájárultak a gyermekhalandóság meredek csökkenéséhez: ma globálisan a gyerekek 4%-a hal meg az ötödik születésnapja előtt, szemben az egy évszázaddal ezelőtti 40%-os aránnyal.
A külföldi segélyek a huszadik század második felében rezisztens növényfajták, szintetikus műtrágyák, új növényvédő szerek és modern öntözési módszerek kifejlesztését és elterjedését tették lehetővé. Ez az úgynevezett zöld forradalom a mezőgazdaságban megduplázta a gabonatermést Ázsiában; lehetővé tette számos ország, például India számára, hogy az élelmiszertermelésében önellátóvá váljon; növelte a jövedelmeket számos fejlődő gazdaságban. Mindez hozzájárult a csecsemőhalandóság 2-5 százalékpontos csökkenéséhez a fejlődő világban a 18%-os alapértékhez képest.

Puha hatalom
Az amerikai Marshall-terv a második világháború után látványos sikereket ért el az európai gazdaságok talpra állásában, ezáltal 80 évnyi viszonylagos globális béke és jólét alapjait rakta le. A közelmúltban a külföldi segélyek kulcsszerepet játszottak abban, hogy Ukrajna képes volt ellenállni a második világháború utáni korszak legsúlyosabb támadásának, amely egy európai ország szuverén területe ellen irányult.
Érdemes tudatosítanunk, hogy az Egyesült Államok is haszonélvezője az általa nyújtott segélyeknek. Elég csak felidézni a Covid-19-világjárványt, hogy lássuk, a globális egészségügyi kezdeményezésekben való részvétel nem puszta jótékonyság, s különösen igaz ez az olyan fertőző betegségek esetében, mint az ebola, a HIV/AIDS vagy a tuberkulózis.
Alapvető tétel, hogy a nemzetközi segítségnyújtás – beleértve a katasztrófák során nyújtott segítséget, valamint az emberi jogok és a demokrácia támogatását – az amerikai puha hatalom, vagyis a mostanában sokat emlegetett „soft power” lényegi pillére volt. És ez a puha hatalom legalább annyira fontos volt az USA globális vezető szerepének fenntartásában, mint a katonai erő – amelynek a működtetése sokkal többe kerül. Most azonban a Trump-adminisztráció kitartóan felszámolja ezt a pillért – és ne legyenek kétségeink, a nyertes Kína lesz.

Számszerűsíthető?
A külföldi segélyek gazdasági növekedésre gyakorolt hatását nehéz számszerűsíteni, mivel ebben sok más ok-okozati tényező is szerepet játszik. Ráadásul az amerikai segélyek nagy része politikai vagy katonai célok előmozdítására irányul. Ukrajna után a külföldre irányuló amerikai segélyek legfőbb kedvezményezettje Izrael, Jordánia és Egyiptom.
Mindazonáltal azt tudjuk és elmondhatjuk, hogy a csökkenő morbiditási és mortalitási mutatók (vagyis a megbetegedések/sérülések és a halálozás arányszámának a javulása az adott populáción belül), valamint a jobb táplálkozás fellendítheti egy gazdaság teljesítményét. Ebből kifolyólag logikus, hogy a külföldi segélyek hozzájárulnak a fejlődéshez, még ha nem is a legfontosabb tényezői. Az USA kétségtelenül profitál abból, hogy fejlettebb, jobban teljesítő kereskedelmi partnerekkel üzletel.

A tudatlanság ára
Akkor mégis: miért uralja a közbeszédet ilyen régóta a külföldi segélyekkel kapcsolatos pesszimista nézet? Az egyik magyarázat az, hogy évek óta mindennel kapcsolatban – különösen a kormányok tevékenységével kapcsolatban – pesszimista nézet uralkodik. Egy 2018-as felmérés szerint a gazdag országok lakosainak túlnyomó többsége úgy vélte, hogy a szegény országokban a gyermekhalandóság aránya az elmúlt 20 évben emelkedett vagy változatlan maradt; eközben tényszerűen a gyermekhalandóság a felére csökkent. A gazdag országok lakosainak elsöprő többsége úgy vélte, hogy a mélyszegénységben élők aránya stagnált vagy emelkedett, noha a valóság az, hogy 1990 és 2013 között meredeken csökkent. Ha az átlagemberek teljes tévedésben vannak ezekkel a alapvető trendekkel kapcsolatban, honnan tudhatnák, hogy a nemzetközi segélyek milyen szerepet játszottak ezek előidézésében?
Természetesen a külföldi segélyeknek is megvannak a maguk hibái és korlátai: említhetnénk a hatékonyság hiányát, a rossz gazdálkodást vagy a nem szándékolt mellékhatásokat. De bármilyen korlátai is voltak a múltban a nemzetközi segélyezésnek, egyértelmű, hogy Trump destruktív megközelítése sokkal rosszabbá teszi a dolgokat.

Jeffrey Frankel
A szerző a Harvard Egyetem közgazdász professzora, korábban Bill Clinton elnök gazdasági tanácsadó testületének a tagja volt 

©Project Syndicate, 2025