Pozsony | A kormány a szerdai ülésén jóváhagyta a Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter által beterjesztett javaslatot, mely megerősítené a szélsőségesség és a radikalizálódás elleni küzdelmet. A probléma gyökerét főként a közösségi médiában terjedő gyűlöletben látják, de a politikai kultúra megváltoztatásáról nem esik szó a dokumentumban. A belügyi tárca szerint a radikalizáció az Európai Unióban a koronavírus elterjedésével nagyobb lendületet vett, majd az orosz–ukrán háború kirobbanása és az azzal kapcsolatos politikai, illetve társadalmi megosztottság még inkább tetézte az egyébként is kiélezett helyzetet.A szélsőjobb térnyeréseA dokumentum tanulságai alapján Szlovákiában a radikális politikai ideológiák közül leginkább a szélsőjobb erősödött meg, melyek közé főként az ultranacionalizmust, a rasszizmust, az idegengyűlöletet (xenofóbia), illetve az egyéb olyan antidemokratikus elképzeléseket sorolják, amelyek egy „erős kezű államot” szorgalmaznak, a jogállamiságot pedig eltörölnék. Kapcsolódó cikkünk Miközben a közéletben sok szó esik Robert Fico oroszpárti gesztusairól és az ellenzék kormányzási esélyeiről, a szlovákiai politikai élet egyik legaktívabb pártja továbbra is a parlamenten kívüli Republika. A szélsőjobboldal évekre része marad a hazai közéletnek. Miközben Robert Ficónak és a Smernek, valamint két partnerének, a Hlasnak és az SNS-nek a hangvétele is radikalizálódik, a közvélemény-kutatások adatai szerint továbbra is egy olyan párt képes becsatornázni a választókat, amelyik nincs is a parlamentben: a közösségi médiában és a választói körében is kiemelten aktív Republika.Öt százalékon felülA közvélemény-kutatók egyetértenek abban, hogy a Marian Kotleba-féle ĽSNS romjain létrejött Republika egy idő előtti választáson bejutna a parlamentbe. A Focus áprilisi felmérése szerint a Milan Uhrík vezette párt népszerűsége 8,2 százalék körül mozog, az AKO hét százalékra méri a párt támogatottságát, az NMS 8,8 százalékot mutatott ki a pártnak. Szinte biztosnak tűnik, hogy a Republika benne van az ország legnépszerűbb öt pártja között.A 2021 után, pártátnevezéssel létrejött, valójában azonban a Mi Szlovákiánk Néppárttól (ĽSNS) elüldözött képviselők résztvételével létrejött Republikának nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy már az előző, idő előtti választáson is a parlamentbe jussanak.A párt a Smer és az SNS eredményes mobilizációjára fizetett rá: a bizonytalankodó választóinak egy része inkább a radikalizálódó Robert Ficót vagy Andrej Danko független személyiségekkel feltöltött SNS-listáját választotta, a Republika pedig 4,75 százalékos eredménnyel nem jutott be a parlamentbe.A szélsőségesek később azonban javítottak, és nem kis mértékben ez is hozzájárult a láthatóságuk növekedéséhez. A Republika népszerűsége a 2024-es európai parlamenti választáson kilőtt, a párt 12,5 százalékot szerezve két brüsszeli mandátumot is szerzett magának, és azóta is kimondottan aktívnak számít az EP-ben. A Republika európai helyzete annyiban sajátságos, hogy „félig” a radikális pártokat tömörítő Szuverén Nemzetek Európája (ESN) platform tagja. Az ESN ugyanis befogadta Milan Uhrík pártelnököt, de a szélsőjobboldali nézeteiről elhíresült Milan Mazurek még ennek a pártcsaládnak is túlságosan radikálisnak bizonyult.Uralják a FacebookotA Republika az állami támogatásnak és az európai forrásoknak köszönhetően anyagilag is megáll a lábán, de a párt aktivitása a régiókban és a Facebookon mutatja, hogy alanyi jogon népszerűek. A Republika központi oldalán túl kifejezetten aktív és erős jelenléttel bír több képviselő is, Mazurek és Uhrík mellett például Miroslav Suját érdemes kiemelni. Magyar szempontból érdekes fejlemény, hogy a Republika integrálta többek között az SNS exképviselőjét, Rafael Rafajt is, aki az elmúlt hónapokban a Szlovák Értelmiségi Szövetség munkájába besegítve több magyarellenes feljelentés háttéranyagainak összeállításában is szerepet játszott.A párt vezető és visszatérő témái között szerepel az „oktatást eluraló liberális lobbiszervezetek” elleni küzdelem, az Európai Unió vezetésének kritikája és az európai parlamenti viszonyok bírálata, újabban a zöldpolitika kritizálása. A Republika EP-képviselői hangsúlyosan kiálltak Magyarország vétójogának megvonása ellen is, a nemzeti szuverenitás védelmében.Néha egészen bizarr kombinációkat is eredményez a szélsőjobboldali hangvétel. Több képviselő például kimondottan pozitív hangnemben emlékezett meg a fasizmus elleni küzdelem emléknapjáról (a második világháború végéről) és koszorúztak is az ünnepségeken. A vonatkozó facebookos bejegyzések kimondottan népszerűek, organikus módon is – a politikusok híradásait jellemzően nem reklámozzák, ennek ellenére több százan kedvelik, a legeredményesebb bejegyzések a népszerűségükben pedig Robert Fico állásfoglalásaival versenyeznek. Milan Mazurek május 7-i uniókritikus beszédét például huszonnyolcezren kedvelték és hétezren osztották meg a Facebookon – nem is beszélve más, alternatív csatornákról, mint a Telegram vagy a párt Whatsapp-hálózata.A Republika gyakorlati tömegmozgósító erejét mutatja, hogy a párt tevékeny szerepet vállalt a Szlovák Megújhodási Mozgalom (SHO) népszavazási kezdeményezésében. Az SHO többek között a párt aktivista hálózatának is köszönhetően 400 ezer aláírást gyűjtött össze és adott le május elején az Oroszországgal szemben alkalmazott szankciók eltörlése kapcsán – az elnöki irodának még májusban döntenie kell arról, mit tesz a javaslattal.Nem barátai senkinekBár a Republika a legtöbb elemzésben a Smer és a jelenlegi kormánypártok lehetséges koalíciós partnereként szerepel, a két párt között egyáltalán nem felhőtlen a viszony. Még rosszabb a helyzet az esetleges harmadik partner, a Hlas kapcsán, amelynek képviselőit a szélsőségesek sok esetben egyenesen árulónak látják – Tomáš Drucker oktatási miniszteren például az esélyegyenlőségi aktivisták iskolai jelenlétét kérik számon.A Republika az elmúlt hónapokban például hevesen bírálta a száj- és körömfájással kapcsolatos intézkedéseket, többek között az állatok tömeges leölését. Uhrík és Suja a járvány idején külön látogatást tett Dél-Szlovákiában: beszéltek többek között azzal a hölggyel is, akinek az állataival a tiltakozása ellenére végeztek a hatóságok – ezt a videót 1,2 millióan tekintették meg. A Republika emellett előszeretettel bírálja a tranzakciós adót és az ország gazdaságának állapotát is, vagy a környezetszennyezőnek vélt beruházásokat – például a Nagysurányba tervezett akkumulátorgyárat.A politikai innováció több más téren is tetten érhető: a Csehországban előretörő Motoristáktól például a zöldpolitika bírálatát tanulták el, de a párt hivatalosan is motorostrikókat forgalmaz, ezzel jelezve, hogy nem kérnek a villanyautókból és a belső égésű motorok betiltásából.A nézeteltérések miatt nem a legjobb a viszony a kormánypártokhoz kötődő influenszerek és a párt vezetői között sem. Daniel Bombic, a kormányközeli blogger és Suja például keveredett már ordítozásig fajuló konfliktusba, az előzetes letartóztatásban levő férfival kimondottan rossz a párt viszonya. A Republika úgy látja, hogy Bombic 2023 után Fico kedvéért elárulta korábbi szövetségeseit. Kérdés, hogy ezek a konfliktusok útjába állnának-e egy esetleges választási szövetségnek: a Republikától a többi hagyományos párt ugyanis még távolabb áll, mint a Smer. A belügyi tárca szerint a szélsőjobboldali ideológiák erőteljesen összefonódtak a koronavírus-járvány idején megjelent összeesküvés-elméletekkel és álhírekkel, melyeknek elsősorban a közösségi média biztosított teret.Nem véletlen, hogy a gyűlölködő ideológiák éppen a gyengén szabályozott közösségi hálókon terjednek – elsősorban a Telegramon, de a TikTokon is.Ebből is adódik, hogy a radikalizálódásnak leginkább a fiatalok vannak kitéve.A szélsőjobboldali csoportokra jellemző, hogy az erőszakos módszerektől sem riadnak vissza. A közösségi médiában gyakran terjesztenek különféle fegyverek elkészítéséről szóló útmutatókat, illetve olyan csoportok is előfordulnak, akik a szélsőséges terrorcselekmények elkövetőit dicsőítik – például a norvég tömeggyilkos Anders Breiviket, aki 77 emberrel végzett.A szélsőségesség és az erőszak összefonódására Szlovákiában is akadt példa: a javaslatban a 2022-es Vár utcai terrortámadást említik, mely során két férfit gyilkolt meg egy magányos elkövető identitásuk és orientációjuk miatt.A politikai felelősségről nem sok szó esik A szélsőségesség erősödésével kapcsolatos második példa a Robert Fico (Smer) miniszterelnök ellen elkövetett merénylet: 2024. május 15-én Nyitrabányán egy magányos elkövető öt lövést adott le a kormányfőre. Kapcsolódó cikkünk Nyitrabánya | Közel két órás show keretében emlékezett a Smer az egy évvel ezelőtti, Robert Fico elleni merényletre. Az Elég volt a gyűlöletből című showműsor csillaga természetesen maga a kormányfő volt. Kampánynyitónak vagy egy kampánynyitó főpróbájának is beillett a Smer nyitrabányai (Handlová) nagygyűlése, amellyel Fico szerint azt akarták megmutatni az ellenzéknek, hogyan kell egy békés megmozdulást lebonyolítani. A címe is ez volt: Elég volt a gyűlöletből. A mintegy 700 fős sportcsarnokot az utolsó székig megtöltötték a Smer által rendelt buszokkal érkező résztvevők, akiknek túlnyomó része az idősebb korosztályhoz tartozott, a többség nyugdíjaskorú volt. A buszok rendszáma alapján tényleg az egész országból érkeztek a szimpatizánsok: Pozsonytól Nagymihályig, Érsekújvártól Poprádig az ország szinte minden járása képviseltette magát. A parkolóban magyar szót is lehetett hallani, a Smer már régen nem csak a szlovákok pártja.A szervezés és a műsor is profi volt, a beléptetés pedig nagyon szigorúan ellenőrzött. Már a parkolóba is csak az előzetesen regisztrált kocsikkal lehetett bejutni, a sportcsarnokba pedig csak fémdetektoros kapukon, a táskák átvizsgálása után engedték be az újságírókat is. Kaliňák, a profi műsorvezető A műsorvezetést Robert Kaliňák védelmi miniszter vállalta magára, és láthatóan élvezettel látta el ezt a funkcióját is. A program a merénylet szemtanúinak, vagy majdnem szemtanúinak videóra felvett beszámolójával indult. Az óriási, a színpad egész hátterét betöltő képernyőn elevenítették fel az egy évvel ezelőtti eseményt. Szóhoz jutott természetesen Nyitrabánya polgármesterasszonya is, az a fotós, aki a már sebesült kormányfőről készített fotókkal lett ismert, illetve egy olyan férfi is, aki állítása szerint a merénylő mellett állt a lövések pillanatában. A „békés hangulat” elmélyítéséhez Kaliňák a Smer három tapasztalt politikusának, Tibor Gašparnak, Ľuboš Blahának és Richard Takáč mezőgazdasági miniszternek a segítségét vette igénybe. Itt mutatkozott meg, hogy a Smer már a hétfői „hármas” – Gašpar-Lindtner-Kaliňák - sajtótájékoztatóval erre a nagygyűlésre alapozott. Ľuboš Blahát szintén áldozatként állították be, mert őt a „Česť práci!” – „A munkának üdv!” szocialista köszöntése miatt vegzálja a rendőrség. Az az ellentmondás itt senkinek sem tűnt fel, hogy a rendőrséget már csaknem két éve a hlasos Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter és az általa kinevezett országos rendőrfőkapitányok irányítják.Blaha: Ez a ti munkátok!Blaha a megbékélés és a gyűlölet megállítása jegyében ugyanazt tette, amit a merénylet napján is: egyből az ellenzéket hibáztatta a történtekért. „Ez a ti munkátok” – mondta egy évvel ezelőtt a parlament plenáris ülésén az ellenzéknek, és ezt most megismételte a Smer színpadán is. Tibor Gašpar volt a sajnálkozó, jóságos nagypapa, aki nem érti, hogy az a „rosszcsont” ellenzék miért nem képes megérteni, hogy ők csak jót akarnak. Újra bemutatta azokat a képeket, videókat, amelyen ellenzéki tüntetők kívánják Robert Fico bukását, egyesek ironikusan akár a halálát.A negatív sztár az ukrán zászlós, fokosos tüntető volt, aki azt mondja „Le Ficóval!”. Egyébként éppen a Smer nagygyűlésének napján érkezett a hír, hogy a rendőrség már kihallgatta és gyűlöletkeltéssel gyanúsította meg a tüntetőt, de a hírek szerint nem bűncselekményként, csak szabálysértésként kezeli az ügyet. Kapcsolódó cikkünk Nyitrabánya | A kormány a büntetőtörvénykönyv és szabálysértési törvény szigorításával akar küzdeni a gyűlöletkeltés ellen. Robert Fico Nyitrabányán (Handlová) is az ellenzéket és a sajtót hibáztatta a gyűlölet erősödése és a társadalom megosztottsága miatt. Szívesen jött vissza Robert Fico Nyitrabányára, az ellene elkövetett merénylet egy éves évfordulóján. Itt tisztességes emberek élnek, ez a város nem tehet arról, hogy mi történt itt egy évvel ezelőtt – jelentette ki Fico a kormány ülését követő sajtótájékoztatón. A kormányülés példátlan biztonsági intézkedések mellett zajlott Nyitrabányán, a kormány ülésének helyet adó kultúrház előtti térre csak fémdetektoros kapun át lehetett belépni. A kisváros utcáin megerősített rendőrjárőröket lehetett látni, a tetőkön mesterlövészek voltak. A téren csak egy kis, mintegy 20 fős csoport várta a minisztereket, Robert Fico kihasználta a lehetőséget, és a fémkordonnál beszélgetett a kis csoporttal. Az SIS a sajtót figyeliFico szerint a kormányülés legfontosabb pontja az volt, hogy megvitatták a biztonsági tanács délelőtti ülésének eredményeit. A kormányfő újra az ellenzéket és a médiát vádolta gyűlöletkeltéssel, és ismét kijelentette, hogy nagyon nagy a veszélye egy újabb merényletnek. „Egy milliméterre vagyunk a tragédiától, és biztosan a kormánykoalíció tagja lesz a következő áldozat” – mondta Fico. Úgy véli, hogy ennek elsősorban az ellenzék kommunikációja és a média ellenséges hozzáállása az oka. A DenníkN átlagosan naponta három gyűlöletkeltő, negatív bejegyzést tesz közzé Ficóról – mondta a kormányfő az SIS igazgatójának beszámolójára hivatkozva. A Smer elleni gyűlöletet erősíti szerinte az ellenzék is, amely szerintük agresszív nagygyűléseket és tüntetéseket szervez. Fico szerint egyértelmű, hogy merénylője, Juraj Cintula ellenzéki aktivista volt, és szorosan kapcsolódik a Demokraták párthoz. A párt ezt már többször visszautasította, és a Smer sem tudja mással alátámasztani ezt, csak Cintula politikai nézeteivel. Jöhet a büntetőtörvénykönyv módosításaA kormány létrehoz egy tárcaközi bizottságot, amelynek az lesz feladata, hogy olyan intézkedéseket dolgozzon ki, amelyek csökkenthetik a feszültséget a társadalomban. Fico már jelezte, hogy ezek milyen intézkedések lehetnek: a büntetőtörvénykönyv és a szabálysértési törvény szigorítása. „A merénylet utáni szigorú fellépés a merénylő pártolóival szemben egy ideig visszvetette a gyűlölködést” – jelentette ki Fico. Szerinte megengedhetelen, hogy a rendőrség még mindig nem kesztyűs kézzel bánik az ellenzéki nagygyűlések agresszívebb tagjaival. Megengedhetetlen, hogy a gyűlöletbeszéd csak szabálysértés legyen – mondta Fico. A himnusz után jött Fico, a sztár Az est fénypontja azonban mindenképpen Robert Fico volt. A bejövetele előtt elhangzott a szlovák himnusz, amelyet a nézőközönség állva hallgatott végig. A kormányfő is elemében volt a színpadon, bejelentette, hogy készen áll a folytatásra, a merénylet, a sérülései semmiben nem gátolják őt. És természetesen a győzelemre készül, fel sem merülhet nála más eredmény, ő lesz a következő kormányfő is. Fico beszólt Peter Pellegrini köztársasági elnöknek is, „barátian” figyelmeztette őt, hogy a Smer támogatása nélkül nem választották volna meg államfőnek. A Hlasnak címezve is volt egy megjegyzése: "ha barátaink nem lettek volna annyira gyávák, és nem hagyják ott a Smert, akkor a 2020-as választást is megnyertünk volna". Viccelődött a sebesülésével is, és megdicsérte a merénylet után őt ápoló besztercebányai nővérkék szépségét. A jelenlegi egészségi állapotát úgy írta le, hogy a legnagyobb problémája egy kis hasmenés, állítólag csak ezért kellett lemondani néhány hete több programját. Ezután elismételte ugyanazokat a paneleket, amelyeket a párttársai a héten már kipróbáltak. A Smer béke pártja, hiszen ők már évek óta mondják, hogy béke kell. A Smer a legdemokratikusabb párt, mert nem akar semmilyen sajtót betiltani. Pedig milyen tiltakozás lenne, ha betiltanánk a Denník N-t, az Aktuality-t vagy a Sme-t – vetette fel Fico. Nem akarnak tüntetéseket sem betiltani, sőt, nagyon vigyáznak még az ellenzéki tüntetések résztvevőire is. De természetesen békés tüntetést, nagygyűlést csak a Smer tud szervezni szerinte. „Az ellenzék példát vehetne erről a nagygyűlésről” – jelentette ki a Smer elnöke. A nézőközönség elégedetten távozott A profin levezetett műsor népdalénekléssel zárult. A résztvevők kis ajándékcsomaggal távoztak, a smeres merch-ök mellett mindenki kapott egy palack ásványvizet és egy darab rántotthúst két szelet kenyér között. Elégedetten szálltak vissza a buszokba: rájuk a Smer biztosan számíthat a következő választáson. Mindkét eset kapcsán kiemelik, hogy a történtek után a közösségi médiában érezhetően megnövekedett a gyűlöletet támogató hozzászólások száma, melyek az elkövetők cselekedeteit éltették.A dokumentum kidolgozói azt is megemlítik, hogy az aktuális trendek közé tartozik a politikai képviselők és köztisztviselők nyilvános fenyegetése, akár a fizikai bántalmazásra való felbujtás is.Azt azonban nem taglalják, hogy a gyűlöletet gyakran maguk a politikusok szítják.A koronavírus-járvány idején éppen Robert Fico volt az, aki tömegdemonstrációkat szervezett, és az intézkedések megszegésére biztatta az embereket, illetve a 2023-as parlamenti választás előtt ismét a migráció témájával riogatott, ráerősítve a szlovák társadalomban uralkodó idegengyűlöletre. A folyamatos személyeskedés – amelyben a koalíció és az ellenzék képviselői egyaránt érintettek –, az érvek hiánya, az ellenfél lejáratása és az ehhez hasonló kommunikációs stratégiák sem járulnak hozzá a polarizáció csökkentéséhez.Emlékezetes példák az elmúlt évekből: De mi a megoldás?A politikai kultúra megváltoztatása ugyan nem merült fel a lehetséges megoldások között, de a belügyminisztérium összeállított egy listát a feladatokról, amelyeket 2028-ig teljesíteni kell a radikalizáció visszaszorítására.Ezek közé tartozik például a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) élénkebb beavatkozása a közösségi médiában zajló gyűlöletkeltés azonosításába, tehát a szélsőséges ideológiákat terjesztő személyekről való információszerzés, valamint a külföldi titkosszolgálatokkal való erősebb együttműködés.Emellett a megelőzésre is nagyobb hangsúlyt fektetnének – a tárca szerint sokkal inkább oda kellene figyelni a fiatalok nézeteinek kialakulására és fejlődésére, és ezt elsősorban az iskolákban kell megtenni.A kormányzati feladatok között említik még a szélsőségesség alakulásával kapcsolatos időszakos jelentések kidolgozását, a különféle felméréseket a lakosság álláspontjáról, de a belügyminisztérium úgy látja, a politikai és vallási szélsőségességre szakosodott bírák munkáját is vonzóbbá kellene tenni.
Miközben a közéletben sok szó esik Robert Fico oroszpárti gesztusairól és az ellenzék kormányzási esélyeiről, a szlovákiai politikai élet egyik legaktívabb pártja továbbra is a parlamenten kívüli Republika. A szélsőjobboldal évekre része marad a hazai közéletnek. Miközben Robert Ficónak és a Smernek, valamint két partnerének, a Hlasnak és az SNS-nek a hangvétele is radikalizálódik, a közvélemény-kutatások adatai szerint továbbra is egy olyan párt képes becsatornázni a választókat, amelyik nincs is a parlamentben: a közösségi médiában és a választói körében is kiemelten aktív Republika.Öt százalékon felülA közvélemény-kutatók egyetértenek abban, hogy a Marian Kotleba-féle ĽSNS romjain létrejött Republika egy idő előtti választáson bejutna a parlamentbe. A Focus áprilisi felmérése szerint a Milan Uhrík vezette párt népszerűsége 8,2 százalék körül mozog, az AKO hét százalékra méri a párt támogatottságát, az NMS 8,8 százalékot mutatott ki a pártnak. Szinte biztosnak tűnik, hogy a Republika benne van az ország legnépszerűbb öt pártja között.A 2021 után, pártátnevezéssel létrejött, valójában azonban a Mi Szlovákiánk Néppárttól (ĽSNS) elüldözött képviselők résztvételével létrejött Republikának nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy már az előző, idő előtti választáson is a parlamentbe jussanak.A párt a Smer és az SNS eredményes mobilizációjára fizetett rá: a bizonytalankodó választóinak egy része inkább a radikalizálódó Robert Ficót vagy Andrej Danko független személyiségekkel feltöltött SNS-listáját választotta, a Republika pedig 4,75 százalékos eredménnyel nem jutott be a parlamentbe.A szélsőségesek később azonban javítottak, és nem kis mértékben ez is hozzájárult a láthatóságuk növekedéséhez. A Republika népszerűsége a 2024-es európai parlamenti választáson kilőtt, a párt 12,5 százalékot szerezve két brüsszeli mandátumot is szerzett magának, és azóta is kimondottan aktívnak számít az EP-ben. A Republika európai helyzete annyiban sajátságos, hogy „félig” a radikális pártokat tömörítő Szuverén Nemzetek Európája (ESN) platform tagja. Az ESN ugyanis befogadta Milan Uhrík pártelnököt, de a szélsőjobboldali nézeteiről elhíresült Milan Mazurek még ennek a pártcsaládnak is túlságosan radikálisnak bizonyult.Uralják a FacebookotA Republika az állami támogatásnak és az európai forrásoknak köszönhetően anyagilag is megáll a lábán, de a párt aktivitása a régiókban és a Facebookon mutatja, hogy alanyi jogon népszerűek. A Republika központi oldalán túl kifejezetten aktív és erős jelenléttel bír több képviselő is, Mazurek és Uhrík mellett például Miroslav Suját érdemes kiemelni. Magyar szempontból érdekes fejlemény, hogy a Republika integrálta többek között az SNS exképviselőjét, Rafael Rafajt is, aki az elmúlt hónapokban a Szlovák Értelmiségi Szövetség munkájába besegítve több magyarellenes feljelentés háttéranyagainak összeállításában is szerepet játszott.A párt vezető és visszatérő témái között szerepel az „oktatást eluraló liberális lobbiszervezetek” elleni küzdelem, az Európai Unió vezetésének kritikája és az európai parlamenti viszonyok bírálata, újabban a zöldpolitika kritizálása. A Republika EP-képviselői hangsúlyosan kiálltak Magyarország vétójogának megvonása ellen is, a nemzeti szuverenitás védelmében.Néha egészen bizarr kombinációkat is eredményez a szélsőjobboldali hangvétel. Több képviselő például kimondottan pozitív hangnemben emlékezett meg a fasizmus elleni küzdelem emléknapjáról (a második világháború végéről) és koszorúztak is az ünnepségeken. A vonatkozó facebookos bejegyzések kimondottan népszerűek, organikus módon is – a politikusok híradásait jellemzően nem reklámozzák, ennek ellenére több százan kedvelik, a legeredményesebb bejegyzések a népszerűségükben pedig Robert Fico állásfoglalásaival versenyeznek. Milan Mazurek május 7-i uniókritikus beszédét például huszonnyolcezren kedvelték és hétezren osztották meg a Facebookon – nem is beszélve más, alternatív csatornákról, mint a Telegram vagy a párt Whatsapp-hálózata.A Republika gyakorlati tömegmozgósító erejét mutatja, hogy a párt tevékeny szerepet vállalt a Szlovák Megújhodási Mozgalom (SHO) népszavazási kezdeményezésében. Az SHO többek között a párt aktivista hálózatának is köszönhetően 400 ezer aláírást gyűjtött össze és adott le május elején az Oroszországgal szemben alkalmazott szankciók eltörlése kapcsán – az elnöki irodának még májusban döntenie kell arról, mit tesz a javaslattal.Nem barátai senkinekBár a Republika a legtöbb elemzésben a Smer és a jelenlegi kormánypártok lehetséges koalíciós partnereként szerepel, a két párt között egyáltalán nem felhőtlen a viszony. Még rosszabb a helyzet az esetleges harmadik partner, a Hlas kapcsán, amelynek képviselőit a szélsőségesek sok esetben egyenesen árulónak látják – Tomáš Drucker oktatási miniszteren például az esélyegyenlőségi aktivisták iskolai jelenlétét kérik számon.A Republika az elmúlt hónapokban például hevesen bírálta a száj- és körömfájással kapcsolatos intézkedéseket, többek között az állatok tömeges leölését. Uhrík és Suja a járvány idején külön látogatást tett Dél-Szlovákiában: beszéltek többek között azzal a hölggyel is, akinek az állataival a tiltakozása ellenére végeztek a hatóságok – ezt a videót 1,2 millióan tekintették meg. A Republika emellett előszeretettel bírálja a tranzakciós adót és az ország gazdaságának állapotát is, vagy a környezetszennyezőnek vélt beruházásokat – például a Nagysurányba tervezett akkumulátorgyárat.A politikai innováció több más téren is tetten érhető: a Csehországban előretörő Motoristáktól például a zöldpolitika bírálatát tanulták el, de a párt hivatalosan is motorostrikókat forgalmaz, ezzel jelezve, hogy nem kérnek a villanyautókból és a belső égésű motorok betiltásából.A nézeteltérések miatt nem a legjobb a viszony a kormánypártokhoz kötődő influenszerek és a párt vezetői között sem. Daniel Bombic, a kormányközeli blogger és Suja például keveredett már ordítozásig fajuló konfliktusba, az előzetes letartóztatásban levő férfival kimondottan rossz a párt viszonya. A Republika úgy látja, hogy Bombic 2023 után Fico kedvéért elárulta korábbi szövetségeseit. Kérdés, hogy ezek a konfliktusok útjába állnának-e egy esetleges választási szövetségnek: a Republikától a többi hagyományos párt ugyanis még távolabb áll, mint a Smer.
Nyitrabánya | Közel két órás show keretében emlékezett a Smer az egy évvel ezelőtti, Robert Fico elleni merényletre. Az Elég volt a gyűlöletből című showműsor csillaga természetesen maga a kormányfő volt. Kampánynyitónak vagy egy kampánynyitó főpróbájának is beillett a Smer nyitrabányai (Handlová) nagygyűlése, amellyel Fico szerint azt akarták megmutatni az ellenzéknek, hogyan kell egy békés megmozdulást lebonyolítani. A címe is ez volt: Elég volt a gyűlöletből. A mintegy 700 fős sportcsarnokot az utolsó székig megtöltötték a Smer által rendelt buszokkal érkező résztvevők, akiknek túlnyomó része az idősebb korosztályhoz tartozott, a többség nyugdíjaskorú volt. A buszok rendszáma alapján tényleg az egész országból érkeztek a szimpatizánsok: Pozsonytól Nagymihályig, Érsekújvártól Poprádig az ország szinte minden járása képviseltette magát. A parkolóban magyar szót is lehetett hallani, a Smer már régen nem csak a szlovákok pártja.A szervezés és a műsor is profi volt, a beléptetés pedig nagyon szigorúan ellenőrzött. Már a parkolóba is csak az előzetesen regisztrált kocsikkal lehetett bejutni, a sportcsarnokba pedig csak fémdetektoros kapukon, a táskák átvizsgálása után engedték be az újságírókat is. Kaliňák, a profi műsorvezető A műsorvezetést Robert Kaliňák védelmi miniszter vállalta magára, és láthatóan élvezettel látta el ezt a funkcióját is. A program a merénylet szemtanúinak, vagy majdnem szemtanúinak videóra felvett beszámolójával indult. Az óriási, a színpad egész hátterét betöltő képernyőn elevenítették fel az egy évvel ezelőtti eseményt. Szóhoz jutott természetesen Nyitrabánya polgármesterasszonya is, az a fotós, aki a már sebesült kormányfőről készített fotókkal lett ismert, illetve egy olyan férfi is, aki állítása szerint a merénylő mellett állt a lövések pillanatában. A „békés hangulat” elmélyítéséhez Kaliňák a Smer három tapasztalt politikusának, Tibor Gašparnak, Ľuboš Blahának és Richard Takáč mezőgazdasági miniszternek a segítségét vette igénybe. Itt mutatkozott meg, hogy a Smer már a hétfői „hármas” – Gašpar-Lindtner-Kaliňák - sajtótájékoztatóval erre a nagygyűlésre alapozott. Ľuboš Blahát szintén áldozatként állították be, mert őt a „Česť práci!” – „A munkának üdv!” szocialista köszöntése miatt vegzálja a rendőrség. Az az ellentmondás itt senkinek sem tűnt fel, hogy a rendőrséget már csaknem két éve a hlasos Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter és az általa kinevezett országos rendőrfőkapitányok irányítják.Blaha: Ez a ti munkátok!Blaha a megbékélés és a gyűlölet megállítása jegyében ugyanazt tette, amit a merénylet napján is: egyből az ellenzéket hibáztatta a történtekért. „Ez a ti munkátok” – mondta egy évvel ezelőtt a parlament plenáris ülésén az ellenzéknek, és ezt most megismételte a Smer színpadán is. Tibor Gašpar volt a sajnálkozó, jóságos nagypapa, aki nem érti, hogy az a „rosszcsont” ellenzék miért nem képes megérteni, hogy ők csak jót akarnak. Újra bemutatta azokat a képeket, videókat, amelyen ellenzéki tüntetők kívánják Robert Fico bukását, egyesek ironikusan akár a halálát.A negatív sztár az ukrán zászlós, fokosos tüntető volt, aki azt mondja „Le Ficóval!”. Egyébként éppen a Smer nagygyűlésének napján érkezett a hír, hogy a rendőrség már kihallgatta és gyűlöletkeltéssel gyanúsította meg a tüntetőt, de a hírek szerint nem bűncselekményként, csak szabálysértésként kezeli az ügyet. Kapcsolódó cikkünk Nyitrabánya | A kormány a büntetőtörvénykönyv és szabálysértési törvény szigorításával akar küzdeni a gyűlöletkeltés ellen. Robert Fico Nyitrabányán (Handlová) is az ellenzéket és a sajtót hibáztatta a gyűlölet erősödése és a társadalom megosztottsága miatt. Szívesen jött vissza Robert Fico Nyitrabányára, az ellene elkövetett merénylet egy éves évfordulóján. Itt tisztességes emberek élnek, ez a város nem tehet arról, hogy mi történt itt egy évvel ezelőtt – jelentette ki Fico a kormány ülését követő sajtótájékoztatón. A kormányülés példátlan biztonsági intézkedések mellett zajlott Nyitrabányán, a kormány ülésének helyet adó kultúrház előtti térre csak fémdetektoros kapun át lehetett belépni. A kisváros utcáin megerősített rendőrjárőröket lehetett látni, a tetőkön mesterlövészek voltak. A téren csak egy kis, mintegy 20 fős csoport várta a minisztereket, Robert Fico kihasználta a lehetőséget, és a fémkordonnál beszélgetett a kis csoporttal. Az SIS a sajtót figyeliFico szerint a kormányülés legfontosabb pontja az volt, hogy megvitatták a biztonsági tanács délelőtti ülésének eredményeit. A kormányfő újra az ellenzéket és a médiát vádolta gyűlöletkeltéssel, és ismét kijelentette, hogy nagyon nagy a veszélye egy újabb merényletnek. „Egy milliméterre vagyunk a tragédiától, és biztosan a kormánykoalíció tagja lesz a következő áldozat” – mondta Fico. Úgy véli, hogy ennek elsősorban az ellenzék kommunikációja és a média ellenséges hozzáállása az oka. A DenníkN átlagosan naponta három gyűlöletkeltő, negatív bejegyzést tesz közzé Ficóról – mondta a kormányfő az SIS igazgatójának beszámolójára hivatkozva. A Smer elleni gyűlöletet erősíti szerinte az ellenzék is, amely szerintük agresszív nagygyűléseket és tüntetéseket szervez. Fico szerint egyértelmű, hogy merénylője, Juraj Cintula ellenzéki aktivista volt, és szorosan kapcsolódik a Demokraták párthoz. A párt ezt már többször visszautasította, és a Smer sem tudja mással alátámasztani ezt, csak Cintula politikai nézeteivel. Jöhet a büntetőtörvénykönyv módosításaA kormány létrehoz egy tárcaközi bizottságot, amelynek az lesz feladata, hogy olyan intézkedéseket dolgozzon ki, amelyek csökkenthetik a feszültséget a társadalomban. Fico már jelezte, hogy ezek milyen intézkedések lehetnek: a büntetőtörvénykönyv és a szabálysértési törvény szigorítása. „A merénylet utáni szigorú fellépés a merénylő pártolóival szemben egy ideig visszvetette a gyűlölködést” – jelentette ki Fico. Szerinte megengedhetelen, hogy a rendőrség még mindig nem kesztyűs kézzel bánik az ellenzéki nagygyűlések agresszívebb tagjaival. Megengedhetetlen, hogy a gyűlöletbeszéd csak szabálysértés legyen – mondta Fico. A himnusz után jött Fico, a sztár Az est fénypontja azonban mindenképpen Robert Fico volt. A bejövetele előtt elhangzott a szlovák himnusz, amelyet a nézőközönség állva hallgatott végig. A kormányfő is elemében volt a színpadon, bejelentette, hogy készen áll a folytatásra, a merénylet, a sérülései semmiben nem gátolják őt. És természetesen a győzelemre készül, fel sem merülhet nála más eredmény, ő lesz a következő kormányfő is. Fico beszólt Peter Pellegrini köztársasági elnöknek is, „barátian” figyelmeztette őt, hogy a Smer támogatása nélkül nem választották volna meg államfőnek. A Hlasnak címezve is volt egy megjegyzése: "ha barátaink nem lettek volna annyira gyávák, és nem hagyják ott a Smert, akkor a 2020-as választást is megnyertünk volna". Viccelődött a sebesülésével is, és megdicsérte a merénylet után őt ápoló besztercebányai nővérkék szépségét. A jelenlegi egészségi állapotát úgy írta le, hogy a legnagyobb problémája egy kis hasmenés, állítólag csak ezért kellett lemondani néhány hete több programját. Ezután elismételte ugyanazokat a paneleket, amelyeket a párttársai a héten már kipróbáltak. A Smer béke pártja, hiszen ők már évek óta mondják, hogy béke kell. A Smer a legdemokratikusabb párt, mert nem akar semmilyen sajtót betiltani. Pedig milyen tiltakozás lenne, ha betiltanánk a Denník N-t, az Aktuality-t vagy a Sme-t – vetette fel Fico. Nem akarnak tüntetéseket sem betiltani, sőt, nagyon vigyáznak még az ellenzéki tüntetések résztvevőire is. De természetesen békés tüntetést, nagygyűlést csak a Smer tud szervezni szerinte. „Az ellenzék példát vehetne erről a nagygyűlésről” – jelentette ki a Smer elnöke. A nézőközönség elégedetten távozott A profin levezetett műsor népdalénekléssel zárult. A résztvevők kis ajándékcsomaggal távoztak, a smeres merch-ök mellett mindenki kapott egy palack ásványvizet és egy darab rántotthúst két szelet kenyér között. Elégedetten szálltak vissza a buszokba: rájuk a Smer biztosan számíthat a következő választáson.
Nyitrabánya | A kormány a büntetőtörvénykönyv és szabálysértési törvény szigorításával akar küzdeni a gyűlöletkeltés ellen. Robert Fico Nyitrabányán (Handlová) is az ellenzéket és a sajtót hibáztatta a gyűlölet erősödése és a társadalom megosztottsága miatt. Szívesen jött vissza Robert Fico Nyitrabányára, az ellene elkövetett merénylet egy éves évfordulóján. Itt tisztességes emberek élnek, ez a város nem tehet arról, hogy mi történt itt egy évvel ezelőtt – jelentette ki Fico a kormány ülését követő sajtótájékoztatón. A kormányülés példátlan biztonsági intézkedések mellett zajlott Nyitrabányán, a kormány ülésének helyet adó kultúrház előtti térre csak fémdetektoros kapun át lehetett belépni. A kisváros utcáin megerősített rendőrjárőröket lehetett látni, a tetőkön mesterlövészek voltak. A téren csak egy kis, mintegy 20 fős csoport várta a minisztereket, Robert Fico kihasználta a lehetőséget, és a fémkordonnál beszélgetett a kis csoporttal. Az SIS a sajtót figyeliFico szerint a kormányülés legfontosabb pontja az volt, hogy megvitatták a biztonsági tanács délelőtti ülésének eredményeit. A kormányfő újra az ellenzéket és a médiát vádolta gyűlöletkeltéssel, és ismét kijelentette, hogy nagyon nagy a veszélye egy újabb merényletnek. „Egy milliméterre vagyunk a tragédiától, és biztosan a kormánykoalíció tagja lesz a következő áldozat” – mondta Fico. Úgy véli, hogy ennek elsősorban az ellenzék kommunikációja és a média ellenséges hozzáállása az oka. A DenníkN átlagosan naponta három gyűlöletkeltő, negatív bejegyzést tesz közzé Ficóról – mondta a kormányfő az SIS igazgatójának beszámolójára hivatkozva. A Smer elleni gyűlöletet erősíti szerinte az ellenzék is, amely szerintük agresszív nagygyűléseket és tüntetéseket szervez. Fico szerint egyértelmű, hogy merénylője, Juraj Cintula ellenzéki aktivista volt, és szorosan kapcsolódik a Demokraták párthoz. A párt ezt már többször visszautasította, és a Smer sem tudja mással alátámasztani ezt, csak Cintula politikai nézeteivel. Jöhet a büntetőtörvénykönyv módosításaA kormány létrehoz egy tárcaközi bizottságot, amelynek az lesz feladata, hogy olyan intézkedéseket dolgozzon ki, amelyek csökkenthetik a feszültséget a társadalomban. Fico már jelezte, hogy ezek milyen intézkedések lehetnek: a büntetőtörvénykönyv és a szabálysértési törvény szigorítása. „A merénylet utáni szigorú fellépés a merénylő pártolóival szemben egy ideig visszvetette a gyűlölködést” – jelentette ki Fico. Szerinte megengedhetelen, hogy a rendőrség még mindig nem kesztyűs kézzel bánik az ellenzéki nagygyűlések agresszívebb tagjaival. Megengedhetetlen, hogy a gyűlöletbeszéd csak szabálysértés legyen – mondta Fico.