Ukrajna történetében először sikerült egy politikai tömörülésnek (pártnak nehezen lehet őket hívni) mindent vinni. Zelenszkij áprilisi elnökké választása után pártja, a Nép Szolgái is győzött, így először összpontosul egy kézben az elnöki-parlamenti rendszer összes végrehajtó ága.
A Szolgák parlamenti többségét az teszi igazán teljessé, hogy vegyes választási rendszerben szerezték meg (Magyarországhoz hasonlóan a 426 képviselőből 199 egyéni körzetben választanak), ezt a Zelenszkij hatalmát megregulázni igyekvő parlament csak a következő választásra változtatta meg (2024-ben csak listás szavazat lesz). Zelenszkij pártja 130 körzetben tudott nyerni, felülírva mindent várakozást.
Igazi generációváltás ez, hiszen a képviselők 80,4%-a új: 23 eddigi munkanélküli is akad köztük, akik egyéni körzetekben győztek.
Ekkora változás nem volt Ukrajnában a Szovjetuniótól való 1994-es elszakadás óta.
Van olyan ukrán elemző, akik ezt a politikai földindulást egyenesen a bolsevikok 1918-as forradalmához hasonlítja.
Ennyire azonban nem kell elrugaszkodni a valóságtól: a választás kiegyensúlyozó lépés volt. Azok szavaztak Zelenszkijre, akik sokallták a Porosenko-kormányok túlzott nacionalista-hazafias programját, az állam oligarchák általi foglyul ejtését, a gazdasági monopóliumok korszakát, az intézményesített korrupciót, ami a hatalmon lévőket még a donbaszi háborúból is bevételhez juttatta.
Sokan elfelejtették, hogy Ukrajna a Majdan téri forradalom alatt is ugyanolyan megosztott volt, mint előtte. Bár a Krím elfoglalása, illetve a donbaszi háború egyesítette az országot, Európa legszegényebb államának elsősorban gazdasági és szociális intézkedésekre van szüksége, nem pedig a kelet-ukrajnai konfliktus végtelenítésére, egy megkésett, 19. századi nemzetépítés jegyében.
Az ország egyesült Zelenszkij mögött, és a 2004-es narancsos forradalom óta uralkodó geopolitika (amely az EU-hoz, illetve Oroszországhoz való tartozás kérdésére egyszerűsödött) immár csak a keleti Donbaszban, illetve a nyugat-ukrajnai Galíciában hozott szavazatok a „tradicionális” politikusoknak. Ami fősodor volt még pár hete, hirtelen a politikai perifériára szorult.
Annyi biztos, hogy Zelenszkij néhány hónap alatt a feje tetejére állította az országot. Az általa pár éve megírt forgatókönyv eddig tökéletesen működött, ami világosan mutatja, hogy az ország legnépszerűbb politikai szatirikusa jól ismeri saját népét, vagyis a tulajdonképpeni piacát (hiszen ebből lett milliomos).
A neheze azonban most jön, és sokkal több a kérdés, mint a válasz. A kelet-ukrajnai konfliktus miatt is nyilvánvalóvá vált, hogy az EU-integráció felé egyelőre nem vezet út (a társulás létezik, mint elérhető program).
De az is világos, hogy nem lehetséges geopolitikai fordulat Oroszország felé sem. Vagyis az újonc elnöknek nem áll rendelkezésre megfelelő modell, ehelyett az „ukrán megoldásra” kell koncentrálnia.
Vajon képes rá?
Legfontosabb dolga a donbaszi konfliktus befagyasztása – amihez Moszkva jóindulatára is szükség van – és az államépítés. Az ukrán szavazók elsődleges prioritása a béke. Zelenszkij és az ukránok nagy része is joggal tart a reintegráció gazdasági, szociális, illetve politikai árától. Bár az elnök politikai mandátuma erős, csupán annyit tud ténylegesen elérni, amire Kijev képes. Ebben az esetben ez az ukrán kormány politikájának humanitárius vonala, ami egyben fontos elismerése, hogy a másik oldalon is vannak ukránok.
További kulcsfontosságú változás gazdasági és társadalmi kérdésekben lesz, ahol nagyobb pragmatizmus várható az eddig meghatározó patrióta álláspont helyett. Az ukránok azt várják, hogy Zelenszkij csökkentse a gáz árát, amelyért Ukrajna jelentős többletet fizet, mivel az orosz gáz Európán keresztül érkezik. Minden jel szerint meglesz Kijevben a politikai akarat a korrupció elleni küzdelemre is, és a Porosenko alatt létrejött korrupcióellenes intézmények végre hatékonyan működhetnek.
A korrupció elleni harc mellett ugyanolyan fontos az üzleti környezet javítása a beruházások biztosításához.
Nem lesz könnyű, hiszen az oligarchák ugye befektetők is, Zelenszkij kormányának finoman kell manővereznie a lehetséges büntetések mértéke és a közvélemény elvárásai között.
Hasonlóképpen Zelenszkijnek egyensúlyozni kell az állam szerepvállalását illetően is. Az állam szerepének csökkentése (például a titkosszolgálatok vagy az ügyészség szerepe a gazdaság irányításban) több mint szükségszerű. Ugyanakkor a polgároknak az állam által garantált újraelosztásra van szükségük a szegénység leküzdéséhez, valamint az állami beruházásokhoz.
Ekkora hatalmi koncentráció Zelenszkijnél kockázatot is jelent az ukrán demokráciára, de hozzá kell tenni, hogy ez a demokrácia eddig éppen az oligarchák közötti versenyen alapult.
Ukrajna számára a legnagyobb kockázat az, ha az elnök nem változtatja meg a kormány működését, nem definiálja újra az állam szerepét.
A Nyugatnak is pragmatikusnak kellene lennie és megadnia a támogatást Zelenszkijnek. Meg kell őriznie a kritikai távolságot és az elszámoltathatóságot, ugyanakkor félre kell tennie a hazafias ukrán politikai erők aggodalmait (Zelenszkij már most diktátorként jelenik meg a köreikben).
Végső soron éppen az ő eddigi uralmuk hozta meg Zelenszkij számára azt a hatalmi koncentrációt, amelyről ők csak álmodtak.