„Ma Hansival vacsorázom, vegyél magadnak kaját. És porszívózz ki végre!” Tegnap esti romok. Összeöntögeti a poharakból a maradékot. Amikor az elfogy, lemegy, hoz egy másfél literest. Veseszörp, így hívja ezt a kiszerelést. Az italdiszkont a ház aljában van, de egy órát készülődik az útra. Visszaér a nyolcadikra, elégedett a készletezéssel. Maradt bőven pénze is, ha esetleg. Egy kicsit még nem nyitja ki, inkább szódabikarbónát kever. Felhangosítja a zenét, keretre feszít egy újabb vásznat, lealapozza – ahelyett, hogy a korábban lealapozott, már rég megszáradt vásznakra festene. Az alapozás megnyugtatja, tiszta munka. Azt nem lehet elrontani. Szertartásosan tisztogatja kézfejét, ujjait, ecseteit, élvezi, hogy a terpentin csípi a körömágyat. Ül az ágyon, ég a gyomra, a maró fájdalom kirajzolja a gyomor szájadékának belső íveit. Térszerkezetben látja, azonnal vászonra tudná tenni. Elmosolyodik a hülye ötleten, aztán néhány óra kiesik.
Hansi bajor kakukkja ébreszti. Hogy baszná meg. A faházikóba illesztett számlapon fordított irányba járnak a mutatók, az előszobatükörből kell nézni, hogy értsd. „Esz leni nálunk ety bajris specialitás.” Négy óra, a virágokat is meg kell ma locsolni. A pletyka salétromfoltos cserepe és a magnó közé szorulva Beregi csővé tekert kézirata. „Bolhapiacon ma is találni századeleji képeslapokat, amelyen a kecskeméti zsinagóga megbillent hagymakupolával látható. Amikor ma megnézünk egy kiállítást a Tudomány és Technika Házában, vagy csak beülünk barátainkkal egy fröccsre a földszinti kávézóba, nem is gondolunk rá, hogy az épület nyolcvan éve kis híján összeomlott. Az 1911-es földrengés végül is megkímélte, de nevetségessé tette a komoly, mór stílusú templomot. Úgy áll a kupola, mintha egy részeg ukrán paraszt mulatós kedvében ferdén csapta volna fejébe a medvekucsmát. Chagall is eszünkbe juthat. Egy pityókás, táncugrásra készülő zsinagóga.” A hülye Beregi. Pityókás! Chagall! Ugyan már. De a cikkről eszébe jut, hogy ma elcsíphetné Orsit. Ha összekapná magát, öt körül beérne a Technikába. Igen, beszél Orsival, ma tudna vele beszélni.
San Marco kávégép. Aranycsíkból hajtogatott, jobbra dőlő folyóírás, hatvanas évekbeli betűtípus. Damó ráteszi a mutatóujját, mintha az lenne a tollhegy, követi az írás nyomvonalát. Koncentrálnia kell, a finommotorika akadozik. A címer-relief is aranyozott, Szent Márkus emberarcú oroszlánja egyik mancsát törvénytáblán nyugtatja. Hozták a kávét levantéból, pörkölték, darálták, tőzsdén eladták. Shakespeare velencei kalmárjai. Megszerezték Márk csontjait, vagy valaki csontjait, amire egy bazárszéli műkincskereskedő ügyetlen görög betűkkel ráírogatta Márk nevét. Hazavitték, aztán építettek rá csodatemplomot, egész vízi várost, mert kellett a rabszolgabiznisz elé valami ordenáré kulissza, amit Rómában is leokéznak. Vagy leámeneznek. Damó a hittanos Tivadar atyát képzeli a jelenetbe, épp elhappolja a szablyával hadonászó pogányok elől a koponyát. Tépett reverendája övén fityeg a viaszozott vászonzsák, zörögnek a csontjai. Vasárnapi sült oldalas maradványai egy vatikáni felségjelű doggy bagben.
Damó hirtelen hátranéz a pulttól, a bárszék veszélyesen billen alatta. Nehogy lemaradjon Orsiról. De még nincs itt, mint ahogy senki a társaságból. Viszont a nagy, magas támlájú ülőgarnitúrákból kialakított boxok miatt nem lehet jól átlátni a helyet. Körbe kellene járnia óvatosan. Igen, döntött, körülnéz. De kicsit rápihen, kér Mártától egy kávét meg egy unikumot, felkészülés gyanánt. Zsebében magabiztosan rámarkol anyja utolsó százasára. És van ott még apró is.
A gép meleg, kávészagú kályha, Damó az oroszlán szárnyán járatja az ujját. Méregerős kis ristrettók a napverte piazzák árnyékos sarkában, neki meg latyak a lyukas bakancsában. Kecskeméten fog megdögleni, ez nem vitás, a rémisztő csak az, hogy erre kurva sokat kell még várni. A tetején száradnak a lefordított kávéscsészék. Mindegyik alján körtalp és minden körtalpban négy apró lőrés, mint hamutálak szélén a cigarettatartó mélyedés. Piramisba pakolják a lefordított csészéket, nem csúsznak szét. Okos. Rakásolják, ugrik be neki a pontos kifejezés. Kisebb-nagyobb lökéshullámok esetén hasznos, ha van milliméteres játéktér. Beregi földrengése, biztos azért gondolkozik ezen. A laza szerkezet ellenállóbb, a csészeoszlopok borulnának. Damó elképzeli, hogy a magasból lassan legördülő kupola elpattog, mint egy strandlabda, a torony viszont srégen és valamiért tökéletes csendben, a Technikára roskad. Lassan és halkan szakítja át a tetőt. Nem tud nyílegyenesen önmagába zuhanni, mert valami ősi átok miatt, amelynek csak a halál pillanatában villan fel tiszta értelme, őrá kell omlani a toronynak, ő rántja magára láthatatlan fonalakkal. Az első hang a némaságban: saját köhögése a törmelék alatt. Úgy látszik, kedvenc boxuk sátorként megmentette. Portól lisztes arcába lassú, fekete csíkot húz egy vércsík, megszólal a Lullaby a The Cure-tól, és akkor Orsi rátalál.
A rengésre felriad. Rájön, hogy nem a boxban van, hanem a pultnál. Márta csapkodja ki a zaccot rohadt hangosan a kávészűrőből. A lökéshullám végigterjed mellén a blúz alatt. Márta mellei, úristen. Új kávét tölt, megtömi és visszatekeri a szűrőt. Mozdulatai pontosak, elszántak mint egy gépágyút kiszolgáló tüzértiszté. Marokra fogja a San Marco botkarját, nyugati kocsik sebváltójának bakelitbütyke, ujjaiban öntudatlan grácia. A botkar a lehúzás után lassú erekcióba kezd, negyedkört bejárva ágaskodik, miközben a szuszogó, gőzölgő gép alul epeszínű levet csorgat. Tejszínt? Damó képtelen válaszolni, bár nagyon figyeli a szájmozgást. Mártának viszont nincs erre ideje, hatvanöt forint, felírja.
Mire Orsi megbökdösi a vállát, a kávé megbőrösödött. Damó csak halványan emlékszik a délután terveire. Tudja, hogy a napnak volt célja, és ez Orsival volt kapcsolatos, de a bajor kakukk, a fordított idő, az aranyszárnyú oroszlán és az épületomlás után rettentő nehéz ezt már pontosan felidézni. De abban biztos, hogy nagyon várta, egész nap itt várta Orsit, és azt érzi, hogy ezért neki most igenis jár valami cserébe. Ezért ő most jó pontot kaphat. Megpróbálja felvenni azt „a lihegő kutyakölyök”-arcot, amivel szerelmük boldog heteiben kértek egymástól csókot, falat csokit, bármit. Orsi elborzad. Elfordítja a fejét, tekintete Mártát találja meg, aki közli, hogy ezt itt – mutat piros körmével Damóra – Orsinak kellene valahogy eltakarítania, mert ő bizony lassan zárna.