Eljátszva a gondolattal, hogy vajon illemtudó állat módjára viselkedett-e, vagy pedig úgy, mint egy elefánt a porcelánboltban, ez akár vicces is lehetne, főleg pár száz kilométer távolságból nézve. De akinek a kulturális emlékezetében szerepel egy gyilkos vadkan, az nem tud teljesen felszabadultan nevetni.
Aztán derült égből villámcsapásként jött az orosz–ukrán konfliktus, valami nagyon nem jónak a kezdete, s attól kezdve a vadkan városi sétája tényleg mosolyogtató történetté törpül. Közben haditechnikai eszközök – így mondják a hírekben – vonulnak az országon keresztül. Nem szeretem a haditechnikát, már a szó hallatán is valami zsigeri félelem éled bennem. S még ez sem elég. Tűz üt ki kedves Pozsonyom karácsonyi vásárjában, és elég egy gyönyörű régi épület annak a porcelánboltnak a szomszédságában, amelynek kirakatát gyermekkorom óta folyamatosan csodálom. Csupa rossz dolog. Hát csoda, hogy az embernek elromlik a kedve? Nem, nem a köd, meg az eső, meg a hó tehet erről.
Aztán a borult égből elősejlik egy napsugár. Mit sem sejtve felszáll az ember egy villamosra, ahol maga a megtestesült csoda várja. Egyelőre még csak ül elgondolkodva, elborulva, aztán amikor elindul a villamos, egyszer csak eléperdül két, népviseletbe öltözött szép fiatal lány. Kezükben kosár, a kosárban alma, pogácsa, nyalóka. Mosolyogva kínálják az utasokat. Csak nézünk. Mi ez? A villamosvezető úrnak születésnapja van, ő akar kedveskedni az utasainak, csicsergik a leányzók. Tessék? Először mindenki elképed. Aztán mosoly fakad mosoly után. Vannak utasok, akik jó hangosan, hogy a vezető is hallja ott, a feldíszített fülkéjében – mert fel van díszítve, de azt csak utólag, a leszálláskor veszem észre –, elmesélik, hogy igen, ez az az ember, aki, mikor futottak a villamosra, nem csukta be az orruk előtt az ajtót, hanem türelmesen várt. Majd megindul a találgatás, hogy hány éves lehet.
Egy fiatalember megoldja a helyzetet, kezében a frissen kapott nyalókával előresétál az ünnepelthez és megkérdezi. Közben a lányokról kiderül, hogy a népviseletük nem csak erre az alkalomra szól, abban szoktak fellépni, mert táncolnak a közlekedési vállalat folklórcsoportjában.
Marha jó ez a pogácsa, mondja valaki, vehetek még egyet? A lányok örömmel viszik. S ezt az egészet úgy kell elképzelni, hogy a csodálkozás, majd az öröm felvillanása minden megállóban ismétlődik, mert a kosár, úgy tűnik, feneketlen, s a lányok minden új utashoz odamennek. S a leszállók illedelmesen elköszönnek! Amikor nyalókát szopogatva kilépek az utcára, odaintek a villamosvezetőnek. Ott trónol magának a virágjai között, s látom, hogy nagyon-nagyon boldog. Csodálatos egy ilyen vezető.